Ki a "kúltúrember?"
Általános nézet az, hogy aki színházba jár, az művelt lesz, vagy már művelt, és ezért jár színházba. Nem igazán értem az összefüggést. Mitől lenne egy történet attól értékesebb, hogy színpadon játsszák el színészek, és nem egy könyvben olvashatjuk, vagy netán filmen láthatjuk? Kijellenthetjük, hogy a színházba járás, a legtöbb esetben pusztán sznoboskodás. Bár valóban vannak értékes darabok, nem igaz azonban, hogy a színházi darabok általánosságban sokkal értékesebek, mint a könyvek vagy a filmek. Az, hogy egy adott művet színpadra visznek, még nem jelenti azt, hogy különlegesen értékes filozófiai gondolatokat tartalmaz, csupán azt, hogy dráma.
Könyvek terén is érdekes a dolog.
Megfigyelhetjük, hogy aki műveltnek képzeli/mondja magát, mindig unalmas, régi könyveket olvas. Ezek az emberek valamiért úgy gondolják, hogy ha egy könyv legalább 30 éves, az egyből értékes lesz. Tény, hogy régen nem ontották a kiadók így a szennyet - melynek azért anyagi okai is voltak - de, hogy minden régi könyv jobb, mint minden mostani, azt igen nagy ostobaság kimondani. Unalmas könyvek!!! Igen, ezek az emberek, szeretik az unalmas könyveket. És ha 540 oldalon keresztül olvashatják Gróf Pierre szerencsétlenkedését, hogy meghódítsa Lois kisasszony szívét - mely történet felfogható egy régi, hatvanórásra nyújtott Barátok Közt résznek - akkor elégedetten állnak fel a fotelből, azzal a tudattal, hogy ők most rémesen műveltek letttek, és megvető pillantásokat szórnak a mindenféle űrháborúkról, és egyéb badarságokról olvasgató, "műveletlenekre".
Filmek terén is hasonló a helyzet. Bár itt nem fontos, hogy régi legyen a film. A lényeg, hogy legyen minél eseménytelenebb, és "elvontabb". Elvont például akkor, ha a különböző tárgyakat zöldségekkel helyettesítik. A telefon egy uborka, az újság saláta, a golyóstoll pedig répa. Hű mekkora ötlet, micsoda elvont művészlélek lehet az, aki kitalálta. Ha a film unalmas, az már egy jó pont. Lehetőleg az egész cselekkmény (már ha van) játszódjon egyetlen helyszínen. Ha például arról szól a történet, hogy egy hintaszékben pipázgató öregember elmeséli teljesen átlagos és eseménytelen életét, majd a történet végén bármiféle tanulság elmondása nélkül meghal, az a minimum, hogy könnyes szemmel állunk fel a székből, és megjegyezzük a rendező nevét. Akkor is ha hetvenöt betűből áll, és lengyel.
Ha netán van cselekménye a filmnek, akkor szorítkozzunk a lényegre. Ne hagyjuk a nézőnek, hogy ő vonja le a tanulságot, mondjuk bele az arcába. Ez úgy a legegyszerűbb, ha másról sem szól a film, minthogy ezt mondjuk. Ne zavarjuk meg őt semmiféle eseményekkel, akcióval, vagy bármi szórakoztatóval. A kamerát nyugodtan használjuk mikrofonnak, amit a főszereplő arcába nyomunk, aki unott hangon eldarálja nekünk a lényeget, majd megmagyarázza, hogy mit gondoljunk mi erről. A másik trükk, mely ellentétes ezzel, ha kínosan ügyelünk rá, hogy filmünk teljesen értelmetlen legyen. A forgatókönyvből gondosan gyomláljunk ki minden értelmes gondolatot, és hagyjunk semmitmondó, összefüggéstelen párbeszédeket, és eseményeket. A hatás garantált. A kávéházi értelmiség imádni fog minket. Sőt, talán még díjat is kapunk.
Ha kicsit lenézünk a dolgok mélyére, azt láthatjuk, amit sok más esetben is. Hogy pont azok a leghülyébbek, akik a legokosabbnak képzelik magukat.
Mert az igenművelt, igentanult, igenművészlélek nézők/olvasók, az egyszerűséget követelik meg. Ha a film közvetít valamiféle gondolatot, akkor csak arról szóljon, és minden egyes jelenet vagy legyen teljesen értelmetlen, vagy ennek a gondolatnak a megértését készítse elő. Ők egyszerűséget akarnak. Csak a lényeget.
Ha netán a rendező szórakoztatni is akar, és a mondanivalót elrejti, vagy legalábbis nem helyezi középpontba, ők már nem találják meg, sőt, nem is keresik.
Ha egy filmben akciót látnak, már megállapítják magukban, hogy ez egy hülye akciófilm. Ha űrhajókat, akkor sci-fi baromság. Ha pedig rajzolt, na az már tényleg csak hülyeség lehet. Ha a rendező mindenféle akciójelenetekkel, izgalmas párbeszédekkel, látványos effektekkel szórakoztat bennünket, és hagyja, hogy mi magunk találjuk meg a lényeget, az úgy már nem jó.
No persze, lehet ezeket a filmeket úgy is nézni, hogy nem keresünk bennük értelmet. Hogy nem akarjuk meglátni a lényeget a színes függöny mögött. Pont azért, mert ezek a filmek akkor is érnek valamit, ha eltávolítjuk belőle a filozófiai gondolatokat. Szórakoztatóak akkor is, és ezért sokszor éri ezeket a filmeket az a vád, hogy hülyéknek szólnak. Nem. Hülyéknek IS szólnak. Ez igaz. Ellenben ha van egy jó gondolatunk, édesmindegy, hogy milyen formában adjuk elő. Ha például a becsületről, a hűségről, a bátorságról akarunk a nézőnek/olvasónak tanítani, akkor azt teljesen mindegy, hogy akció, sci-fi, thriller, vagy bármilyen más műfajba csomagoljuk.
Teljesen lényegtelen, hogy a gonoszt baltás gyilkos, űrszörny, vagy maffiózó testesíti meg. Ezek szimbólumok csupán. Persze ezeket a szimbólumokat sokan képtelenek értelmezni. Elfogadják azt, hogy az állatok beszélnek, az teljesen rendben van. De ha egy filmben lézerkardot látnak, vagy repülő autót, az már baromság. Az ilyen filmek számukra csak villogásból és elektromos zajból állnak.
Pedig minden filmnek, illetve könyvnek, megvannak a maga gondolatai, tanításai. Különbséget csak két dolgot illetően láthatunk. A tanúlság milyenségét tekintve, hogy jóra, vagy rosszra tanít a történet, és hogy mennyire erősen teszi ezt. Akkor mondom egy filmre, hogy rossz, ha nem volt elég szórakoztató, a gondolatai értékéhez képest. Egy két és fél órás nyögvenyelős film, melynek egyetlen tanítása, hogy a barátság jó dolog, kétségkívül a rossz kategóriába esik. Ha viszont ezidő alatt jól szórakozunk, elmondhatjuk, hogy jó volt a film. Ugyanez igaz abban az esetben, ha ugyan a film nem túl szórakoztató, de a gondolat melyet közvetít, annyira fontos, és annyira erős, hogy csupán ez elviszi a filmet.
Láthatjuk tehát, hogy értéktelen történet nincs. Minden film tanít minket valamire. Van ami sokat tanít, van ami keveset. Van ami fontosat, van ami kevésbé fontosat. És van ami jóra tanít, és van ami rosszra.
Éppen ezért nem kéne az ilyen régivágású önmagukat kultúr emberkéknek hívő egyéneknek, a mostani generációt leszólni, csak azért mert ők a szórakozás egy más (és esetenként sokkal jobb, minőségibb) formáját választják.
Mert a világ már csak ilyen.
Újul.
-Hoze-
Utolsó kommentek